A Kisalföld Volán Zrt. buszflottája
 

A Kisalföld Volán Zrt. autóbuszai Győr-Moson-Sopron megye helyközi, távolsági és szerződéses járatain, valamint Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár helyi forgalmában közlekednek. A kb. 430 darabos közforgalmú autóbuszpark országos szinten viszonylag nagynak számít, ekkora flotta üzemeltetését nem csak a megye nagysága és lélekszáma indokolja, hanem a kiterjedt helyi vonalhálózatok és a társaság által közlekedtetett szerződéses járatok. A társaság az autóbuszai számára Győrben, Kapuváron, Sopronban és Mosonmagyaróváron működtet műszaki telephelyet, azonban sok helyközi autóbusz tölti külső telephelyeken az éjszakát.

Az állomány sajátságos összetételéből fakadóan - a típusonkénti áttekintést tágabb értelemben véve - célszerűnek tartom az autóbuszok korszakonként való tagolását, ennek az az oka, hogy viszonylag sok olyan Ikarus 200-as autóbusz van forgalomban, amelyek már a '90-es években vagy még később készültek.

1.  A '90-es évek Kisalföld Volánja
2.  Ikarus 415-ös autóbuszok
3.  Az Ikarus 300-asok és EAG típusok megjelenése
4.  Az "új" Ikarus 200-asok
5.  A Rába buszok Premierje
6.  Új városi típusok: NABI és alacsonypadlós Ikarusok
7.  A Credo buszok térnyerése

 

1.  A '90-es évek Kisalföld Volánja

Noha a címben szívesebben írnék "történelmi Ikarus állományról", tartalmilag nem teljesen fedné a valóságot, mert csak olyan autóbuszokról rendelkezem információval, amelyek még állományban voltak a mai rendszámformátumra való áttéréskor. Ez, mint történés alkalmas arra, hogy az alábbi táblázat segítségével megfogjuk vele a szálat. A Győr környéki autóbuszoknak az AFF rendszámmezőt osztották, a rendszámtartomány két széleként az AFF-501-et és az AFF-700-at ismerem (az AFF-701-et Tisza Volános kocsi kapta, a továbbiak szétszóródtak). Az állomány akkoriban még másabb képet festett: Ikarus 211-es, 250-es, 256-os, 260-as, 266-os és 280-as autóbuszokból állt.

Az alábbi táblázatban csak az általam ismert AFF rendszámú Kisalföld Volán autóbuszok szerepelnek, köztük is vannak hiányzó adatok. Ha valaki kiegészítéssel tud szolgálni, kérem lépjen kapcsolatba velem e-mail útján.
 

átrendszámozás

típus

évjárat

selejt

üzemegység

BV 67-08

AFF-501

Ikarus 211.01

1979

1991

???

BX 50-08

AFF-502

Ikarus 211.52

1984

1991

???

BX 50-09

AFF-503

Ikarus 211.52

1984

1991

???

BX 50-10

AFF-504

Ikarus 211.52

1984

1993

???

BX 50-11

AFF-505

Ikarus 211.52

1984

1994

???

BX 50-12

AFF-506

Ikarus 211.52

1984

1994

???

BV 67-35

AFF-507

Ikarus 255.70

1976

1992

???

BV 67-42

AFF-508

Ikarus 255.70

1978

1992

???

BV 67-45

AFF-509

Ikarus 256.50V

1978

1992

???

BV 67-51

AFF-510

Ikarus 256.50

1984

1997

???

???

AFF-511

Ikarus 256.50

1982

1999

???

BU 43-49

AFF-512

Ikarus 256.50V

1983

2000

???

BU 43-50

AFF-513

Ikarus 256.50V

1983

1993

???

???

AFF-514

Ikarus 256.50

1983

1999

???

???

AFF-515

Ikarus 256.50

1983

???

???

BU 93-79

AFF-516

Ikarus 256.50

1983

2000

Győr, helyközi

BX 45-89

AFF-517

Ikarus 256.50V

1984

???

Csorna, helyközi

BX 45-97

AFF-518

Ikarus 256.50V

1984

2000

Kapuvár, helyközi

BX 98-59

AFF-519

Ikarus 256.50V

1985

2001

Sopron, helyközi

BX 99-72

AFF-520

Ikarus 256.50V

1986

2002

Csorna, helyközi

BX 99-73

AFF-521

Ikarus 256.50V

1986

2003

Kapuvár, helyközi

BX 99-74

AFF-522

Ikarus 256.50V

1986

2000

Győr, helyközi

BY 22-51

AFF-523

Ikarus 256.50V

1987

2004

Csorna, helyközi

BY 23-13

AFF-524

Ikarus 256.50V

1986

2002

Kapuvár, helyközi

BY 49-10

AFF-525

Ikarus 256.50V

1989

2007

Győr, helyközi

BV 68-13

AFF-526

Ikarus 260.06

1978

1995

???

BV 68-14

AFF-527

Ikarus 260.06

1978

1995

???

BV 68-19

AFF-528

Ikarus 260.06

1978

1995

???

BV 68-20

AFF-529

Ikarus 260.06

1978

1991

???

BU 41-53

AFF-530

Ikarus 260.06

1982

1995

???

BU 41-54

AFF-531

Ikarus 260.06

1982

2001

???

BU 41-78

AFF-532

Ikarus 260.06

1982

1996

???

BU 41-79

AFF-533

Ikarus 260.06

1982

1996

???

BU 41-80

AFF-534

Ikarus 260.06

1982

1996

Győr, helyi

BU 41-81

AFF-535

Ikarus 260.06

1982

1996

???

BU 41-82

AFF-536

Ikarus 260.06

1982

1997

???

BU 41-83

AFF-537

Ikarus 260.06

1985

1997

???

BU 44-64

AFF-538

Ikarus 260.06

1983

1999

Győr, helyi

BX 38-81

AFF-539

Ikarus 260.06

1984

1998

???

BX 45-16

AFF-540

Ikarus 260.06

1984

1999

Győr, helyi

BX 45-24

AFF-541

Ikarus 260.06

1984

2002

Győr, helyi

BX 45-26

AFF-542

Ikarus 260.06

1984

2000

Győr, helyi

BX 45-34

AFF-543

Ikarus 260.06

1984

1999

Győr, helyi

BX 45-35

AFF-544

Ikarus 260.06

1984

2000

Győr, helyi

BX 45-37

AFF-545

Ikarus 260.06

1984

2000

Győr, helyi

BX 45-42

AFF-546

Ikarus 260.06

1984

2001

Győr, helyi

BX 97-20

AFF-547

Ikarus 260.06

1985

2002

Győr, helyi

BX 97-21

AFF-548

Ikarus 260.06

1985

2000

Győr, helyi

BX 97-22

AFF-549

Ikarus 260.06

1985

2000

Győr, helyi

BX 97-23

AFF-550

Ikarus 260.06

1985

2002

Győr, helyi

BX 97-24

AFF-551

Ikarus 260.06

1985

2002

Győr, helyi

BX 97-25

AFF-552

Ikarus 260.06

1985

2002

Győr, helyi

BX 97-26

AFF-553

Ikarus 260.06

1985

2003

Győr, helyi

BX 97-27

AFF-554

Ikarus 260.06

1985

2004

Győr, helyi

BX 97-28

AFF-555

Ikarus 260.06

1985

2003

Győr, helyi

BX 97-48

AFF-556

Ikarus 260.06

1985

2001

Győr, helyi

BX 97-49

AFF-557

Ikarus 260.06

1985

2003

Győr, helyi

BX 97-50

AFF-558

Ikarus 260.06

1985

2003

Győr, helyi

BX 97-51

AFF-559

Ikarus 260.06

1985

???

Mosonmagyaróvár, helyi

BX 97-52

AFF-560

Ikarus 260.06

1985

2002

Győr, helyi

BX 97-53

AFF-561

Ikarus 260.06

1985

2004

Győr, helyi

BX 97-54

AFF-562

Ikarus 260.06

1985

1998

Győr, helyi

BX 97-55

AFF-563

Ikarus 260.06

1985

1999

Győr, helyi

BX 97-56

AFF-564

Ikarus 260.06

1985

2001

Győr, helyi

BY 07-24

AFF-565

Ikarus 260.06

1986

2005

Győr, helyi

BY 07-25

AFF-566

Ikarus 260.06

1986

2005

Győr, helyi

BY 07-36

AFF-567

Ikarus 260.06

1986

2001

Győr, helyi

BY 07-37

AFF-568

Ikarus 260.32

1986

2003

Csorna, helyközi

BY 07-80

AFF-569

Ikarus 260.06

1986

2003

Győr, helyi

BY 07-81

AFF-570

Ikarus 260.06

1986

2005

Győr, helyi

BY 08-13

AFF-571

Ikarus 260.32

1986

2002

Kapuvár, helyközi

BY 08-14

AFF-572

Ikarus 260.06

1986

2005

Győr, helyi

BY 08-15

AFF-573

Ikarus 260.06

1986

2005

Győr, helyi

BY 23-43

AFF-574

Ikarus 260.06

1986

2002

Győr, helyi

BY 25-28

AFF-575

Ikarus 260.06

1987

2005

Győr, helyi

BY 25-29

AFF-576

Ikarus 260.06

1987

2004

Mosonmagyaróvár, helyi

BY 25-30

AFF-577

Ikarus 260.06

1987

2001

Győr, helyi

BY 49-83

AFF-578

Ikarus 260.06

1989

2010

Sopron, helyi

BY 49-84

AFF-579

Ikarus 260.06

1989

2010

Sopron, helyi

BY 49-85

AFF-580

Ikarus 260.06

1989

2010

Sopron, helyi

BY 49-86

AFF-581

Ikarus 260.06

1989

2010

Sopron, helyi

BX 35-84

AFF-582

Ikarus 260.32

1984

2002

???

???

AFF-583

Ikarus 260.32

1984

2001

Győr, oktatóbusz

BX 35-85

AFF-584

Ikarus 260.32

1984

2001

Győr, helyközi

BX 35-86

AFF-585

Ikarus 260.32

1984

2001

Győr, helyközi

BX 95-83

AFF-586

Ikarus 260.32

1985

2001

Győr, helyközi

BX 95-85

AFF-587

Ikarus 260.32

1985

2001

Győr, helyközi

BX 96-24

AFF-588

Ikarus 260.32

1985

2002

Csorna, helyközi

BX 96-25

AFF-589

Ikarus 260.32

1985

2001

Győr, helyközi

BY 20-17

AFF-590

Ikarus 260.32

1986

2002

Győr, helyközi

BY 20-30

AFF-591

Ikarus 260.32

1986

2002

Győr, helyközi

BY 22-67

AFF-592

Ikarus 260.32

1987

2002

Győr, helyközi

BY 22-68

AFF-593

Ikarus 260.32

1987

2002

Győr, helyközi

BY 23-72

AFF-594

Ikarus 260.32

1986

2002

Győr, helyközi

BY 23-73

AFF-595

Ikarus 260.32

1986

2001

Győr, helyközi

BY 23-76

AFF-596

Ikarus 260.32

1986

2002

Győr, helyközi

BY 23-77

AFF-597

Ikarus 260.32

1986

2002

Győr, helyközi

BY 23-78

AFF-598

Ikarus 260.32

1986

2002

Győr, helyközi

BY 23-82

AFF-599

Ikarus 260.32

1986

2001

Győr, helyközi

BY 24-13

AFF-600

Ikarus 260.32

1987

2002

Győr, helyközi

BY 24-14

AFF-601

Ikarus 260.32

1987

2002

Győr, helyközi

BY 24-15

AFF-602

Ikarus 260.32

1987

2002

Győr, helyközi

BY 46-70

AFF-603

Ikarus 260.32

1988

2003

Győr, helyközi

BY 46-71

AFF-604

Ikarus 260.32

1988

2003

Győr, helyközi

BY 46-73

AFF-605

Ikarus 260.06

1988

2006

Mosonmagyaróvár, helyi

BY 46-92

AFF-606

Ikarus 260.32

1988

1997

Győr, helyközi

BY 46-95

AFF-607

Ikarus 260.32

1988

2003

Győr, helyközi

BY 93-31

AFF-608

Ikarus 260.32

1989

2007

Kapuvár, helyközi

BY 93-91

AFF-609

Ikarus 260.32

1989

2005

Győr, helyközi

BY 93-92

AFF-610

Ikarus 260.32

1989

2005

Csorna, helyközi

BY 94-39

AFF-611

Ikarus 260.32

1989

2007

Sopron, helyközi

BV 68-92

AFF-612

Ikarus 266.25

1978

1992

???

BV 69-00

AFF-613

Ikarus 266.25

1978

1995

???

BV 69-22

AFF-614

Ikarus 266.25

1980

1995

???

BV 69-24

AFF-615

Ikarus 266.25

1980

1996

???

BV 69-54

AFF-616

Ikarus 266.25

1981

1993

???

BV 68-64

AFF-617

Ikarus 266.25

1982

1998

???

BU 38-90

AFF-618

Ikarus 266.25

1982

1995

???

BU 92-36

AFF-619

Ikarus 266.25

1983

1995

???

BU 92-37

AFF-620

Ikarus 266.25

1983

1994

???

BX 37-37

AFF-621

Ikarus 266.25

1983

1996

???

BX 37-43

AFF-622

Ikarus 266.25

1983

1999

???

BX 44-54

AFF-623

Ikarus 266.25

1984

1997

Kapuvár, helyközi

BX 44-55

AFF-624

Ikarus 266.25

1984

1998

Győr, helyközi

???

AFF-625

Ikarus 266.25

1984

1997

???

BX 44-58

AFF-626

Ikarus 266.25

1984

1998

???

BV 69-86

AFF-627

Ikarus 280.06

1975

1992

???

BV 69-89

AFF-628

Ikarus 280.06

1975

1993

???

BV 69-90

AFF-629

Ikarus 280.06

1975

1993

???

BV 69-97

AFF-630

Ikarus 280.06

1978

1994

???

BV 69-98

AFF-631

Ikarus 280.06

1979

1994

???

BV 70-00

AFF-632

Ikarus 280.06

1979

1995

???

BV 70-02

AFF-633

Ikarus 280.06

1979

1995

???

BV 70-03

AFF-634

Ikarus 280.06

1979

1995

Győr, helyi

BV 70-04

AFF-635

Ikarus 280.06

1979

1994

Győr, helyi

BU 40-37

AFF-636

Ikarus 280.06

1982

2000

Győr, helyi

BU 40-38

AFF-637

Ikarus 280.06

1982

1996

Győr, helyi

BU 91-38

AFF-638

Ikarus 280.06

1983

1999

Győr, helyi

BU 91-39

AFF-639

Ikarus 280.06

1983

2010

Győr, helyi

BU 91-40

AFF-640

Ikarus 280.06

1983

-

Győr, helyi

BU 91-41

AFF-641

Ikarus 280.06

1983

2010

Győr, helyi

BU 92-98

AFF-642

Ikarus 280.06

1984

2001

Győr, helyi

BU 92-99

AFF-643

Ikarus 280.06

1984

2001

Győr, helyi

BU 93-00

AFF-644

Ikarus 280.06

1984

2010

Győr, helyi

BU 93-01

AFF-645

Ikarus 280.06

1984

2002

Győr, helyi

BX 53-88

AFF-646

Ikarus 280.52

1985

-

Sopron, helyi

BX 53-89

AFF-647

Ikarus 280.06

1985

2010

Győr, helyi

BX 53-90

AFF-648

Ikarus 280.06

1985

2009

Győr, helyi

BX 63-22

AFF-649

Ikarus 280.54

1986

2005

Győr, helyközi

BX 63-23

AFF-650

Ikarus 280.52

1986

-

Győr, helyi

BX 63-24

AFF-651

Ikarus 280.52

1986

-

Győr, helyi

BX 63-25

AFF-652

Ikarus 280.52

1986

-

Győr, helyi

BX 63-26

AFF-653

Ikarus 280.52

1986

2007

Győr, helyi

BX 63-27

AFF-654

Ikarus 280.52

1986

-

Győr, helyi

BX 63-28

AFF-655

Ikarus 280.52

1986

-

Győr, helyi

BX 63-29

AFF-656

Ikarus 280.52

1986

2007

Győr, helyi

BX 63-31

AFF-657

Ikarus 280.52

1986

2007

Győr, helyi

BX 63-32

AFF-658

Ikarus 280.52

1986

-

Győr, helyi

BX 67-98

AFF-659

Ikarus 280.06

1987

2007

Győr, helyi

BX 67-99

AFF-660

Ikarus 280.06

1987

2008

Győr, helyi

BX 68-00

AFF-661

Ikarus 280.06

1987

2007

Győr, helyi

BX 68-01

AFF-662

Ikarus 280.06

1987

2007

Győr, helyi

BX 69-20

AFF-663

Ikarus 280.06

1988

2007

Győr, helyi

BX 69-21

AFF-664

Ikarus 280.06

1988

2008

Győr, helyi

BX 69-22

AFF-665

Ikarus 280.06

1988

2007

Győr, helyi

BX 69-23

AFF-666

Ikarus 280.06

1988

2007

Győr, helyi

BX 69-24

AFF-667

Ikarus 280.06

1988

2007

Győr, helyi

BX 69-25

AFF-668

Ikarus 280.06

1988

2008

Győr, helyi

BY 64-74

AFF-669

Ikarus 280.52

1989

-

Győr, helyi

BY 64-75

AFF-670

Ikarus 280.52

1989

-

Győr, helyi

BY 78-01

AFF-671

Ikarus 280.52

1989

-

Győr, helyi

BY 78-02

AFF-672

Ikarus 280.52

1989

2010

Győr, helyi

BV 70-07

AFF-673

Ikarus 280.16

1977

1991

???

BV 70-13

AFF-674

Ikarus 280.17

1978

1992

???

BV 70-15

AFF-675

Ikarus 280.17

1978

1996

???

BV 70-17

AFF-676

Ikarus 280.17

1978

1997

???

BV 70-18

AFF-677

Ikarus 280.17

1978

1996

???

BV 70-19

AFF-678

Ikarus 280.17

1979

1997

???

BV 70-22

AFF-679

Ikarus 280.17

1979

1996

???

BV 70-24

AFF-680

Ikarus 280.17

1980

1998

Győr, helyközi

BV 70-25

AFF-681

Ikarus 280.17

1980

1996

???

BV 70-26

AFF-682

Ikarus 280.17

1980

1998

???

BV 70-27

AFF-683

Ikarus 280.17

1980

1997

???

BV 70-28

AFF-684

Ikarus 280.17

1980

1996

???

BV 70-29

AFF-685

Ikarus 280.17

1980

1997

???

BV 70-30

AFF-686

Ikarus 280.17

1980

1999

???

BV 70-31

AFF-687

Ikarus 280.17

1982

2001

???

BV 70-32

AFF-688

Ikarus 280.17

1981

2001

Győr, helyközi

BU 40-72

AFF-689

Ikarus 280.17

1982

2002

Győr, helyközi

BX 54-50

AFF-690

Ikarus 280.17

1985

-

Győr, helyközi

BX 62-45

AFF-691

Ikarus 280.17

1985

-

Győr, helyközi

BX 62-46

AFF-692

Ikarus 280.17

1986

2002

Győr, helyközi

BX 62-47

AFF-693

Ikarus 280.17

1986

2002

Győr, helyközi

BX 62-48

AFF-694

Ikarus 280.17

1986

2002

Győr, helyközi

BY 61-67

AFF-695

Ikarus 280.17

1988

2006

Győr, helyközi

BY 61-68

AFF-696

Ikarus 280.17

1988

2007

Győr, helyközi

BX 63-80

AFF-697

Ikarus 280.54

1987

2006

Győr, helyközi

BX 63-81

AFF-698

Ikarus 280.54

1987

2007

Győr, helyközi

BY 78-42

AFF-699

Ikarus 280.54A

1989

-

Győr, helyközi

BY 78-43

AFF-700

Ikarus 280.54A

1989

-

Győr, helyközi

Az Ikarus 200-as típuscsalád buszainak beszerzése természetesen az átrendszámozások után is folytatódott, 1991 és 1994 között helyközi forgalomra csak ilyen autóbuszokat vásároltak. Ezek a buszok többnyire ugyanilyen típusú, jóval öregebb buszokat váltottak a fordákon, akkoriban még jellemző volt az állománynak ez a klasszikus fiatalítása. Az alábbi táblázatban szereplő járművek többsége ma már nincs forgalomban, egy részük a selejtezés után más volánoknál kezdett új életet, a maradék néhány autó többnyire tartalék állományt képez.

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Győr-Bana-Bábolna térségében közlekedő
CCZ-278, 1992-es gyártású Ikarus 280.54


 

rendszám

típus

évjárat

selejt 

üzemegység

BOS-241

Ikarus 260.32

1991

2009

Győr, helyközi

BOS-243

Ikarus 260.32

1991

2008

Mosonmagyaróvár, helyközi

BOS-245

Ikarus 260.32

1991

2008

Csorna, helyközi

BOS-256

Ikarus 260.32

1991

2008

Sopron, helyközi

BOS-263

Ikarus 260.32

1991

2008

Csorna, helyközi

CCN-160

Ikarus 280.54A

1991

-

Győr, helyközi

CCN-167

Ikarus 280.54A

1991

2007

Győr, helyközi

CCN-168

Ikarus 280.54A

1991

2007

Győr, helyközi

CCZ-275

Ikarus 280.54

1992

-

Győr, helyközi

CCZ-276

Ikarus 280.54

1992

-

Győr, helyközi

CCZ-277

Ikarus 280.54

1992

-

Győr, helyközi

CCZ-278

Ikarus 280.54

1992

-

Győr, helyközi

BPG-331

Ikarus 260.32

1992

2007

Sopron, helyközi

BPG-332

Ikarus 260.32

1992

2008

Csorna, helyközi

BPG-333

Ikarus 260.32

1992

2011

Csorna, helyközi

CLY-114

Ikarus 260.32

1993

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

CLY-115

Ikarus 260.32

1993

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

CLY-116

Ikarus 260.32

1993

2008

Mosonmagyaróvár, helyközi

CLY-117

Ikarus 260.32

1993

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

CLY-119

Ikarus 260.32

1993

2008

Csorna, helyközi

CLY-120

Ikarus 260.32

1993

2011

Győr, helyközi

CLY-121

Ikarus 260.32

1993

2008

Csorna, helyközi

CLY-145

Ikarus 260.20M

1993

-

Kapuvár, helyközi

CLY-146

Ikarus 260.20M

1993

2008

Győr, helyközi

A '90-es évek első felében az újként állományba vett autóbuszok mellett - kisebb darabszámban - használt buszokat is vásárolt a volán. 1993-ban a volt NDK-ból érkezett két helyi kivitelű Ikarus 260.02-es a CLH-745 ('86) és CLH-746 ('87) rendszámot kapta, mindkettő Mosonmagyaróvár helyijáratára került. A szintén az NDK-ból visszakerült Ikarus 280.03-as DUL-402 rendszámmal Győr környékén állt forgalomba. Ugyanebben az évben a MÁV-tól is érkezett 3 darab csuklós autóbusz, az AKE-903, a BCA-668 és a BCC-075, 280.17-es altípus. A Rába Vagongyártól 7 darab helyi kialakítású csuklós  kocsit vett a volán:

rendszám

típus

évjárat

állományba
vétel

selejt 

üzemegység

BV 72-82

AOC-719

Ikarus 280.16

1980

1993.07.01.

1999

Győr, helyi

BV 72-83

AOC-811

Ikarus 280.16

1980

1993.07.01.

1995

Győr, helyi

BV 72-84

AAR-375

Ikarus 280.16

1980

1993.07.01.

1997

Győr, helyi

BV 72-87

AYB-867

Ikarus 280.16

1980

1993.07.01.

2000

Győr, helyi

BV 72-88

BHU-976

Ikarus 280.16

1980

1993.07.01.

2000

Győr, helyi

BX 02-10

BSM-190

Ikarus 280.27

1987

1993.07.01.

2007

Győr, helyi

BX 02-11

CDA-725

Ikarus 280.27

1987

1993.07.01.

2008

Győr, helyi

A használt autóbuszoknál meg kell említeni egy Ikarus 280.69-est is, rövid Kisalföld Volános pályafutása alatt a BPG-330 rendszámot viselte. A buszt iráni exportra gyártották 1991-ben, a volán '92 decemberében vette állományba, majd '93-ban mégis Iránba vitték.

1995 és 1998 között több, korábban a BKV kötelékében szolgált autóbusz állt forgalomba a volánnál. Az akkor már 10. évükhöz közeledő buszok a Kravtex Kft-nél kaptak vázcserés felújítást. Mindegyikük csuklós, helyi kivitelű, egy kivételével helyi forgalomba kerültek Győr és Sopron városába, egyiküket (DZE-289) pedig helyközivé alakították. Az ex. BKV-s autóbuszokat az alábbi táblázat foglalja össze.

 

 

 

 

 

 

 

 

 



DZE-258, a Kravtex-nél felújított,
ex. BKV-s Ikarus 280.00 Győrben


 

rendszám

eredeti típus

évjárat

állományba
vétel

selejt 

üzemegység

BX 51-04

ELJ-935

Ikarus 280.00

1985

1995.05.28.

2003

Győr, helyi

BX 52-25

ELJ-936

Ikarus 280.00

1985

1995.05.28.

-

Győr, helyi

BX 51-65

ELJ-942

Ikarus 280.00

1985

1995.09.14.

2001

Győr, helyi

BX 52-38

ELJ-966

Ikarus 280.00

1985

1995.11.03.

-

Győr, helyi

BX 51-49

ELJ-967

Ikarus 280.00

1985

1995.11.03.

-

Győr, helyi

BX 58-46

DZE-257

Ikarus 280.00

1986

1996.02.05.

2007

Győr, helyi

BX 58-48

DZE-258

Ikarus 280.00

1986

1996.02.02.

-

Győr, helyi

BX 58-49

DZE-259

Ikarus 280.00

1986

1996.02.12.

2007

Győr, helyi

BX 58-53

DZE-276

Ikarus 280.00

1986

1996.05.23.

-

Győr, helyi

BX 58-92

DZE-289

Ikarus 280.00

1986

1996.05.23.

2002

Győr, helyközi

BX 52-69

EZY-662

Ikarus 280.49

1986

1997.01.07.

2007

Győr, helyi

BX 52-59

EZY-663

Ikarus 280.49

1986

1997.01.07.

2007

Győr, helyi

BX 51-69

EZY-664

Ikarus 280.49

1986

1997.01.07.

2005

Győr, helyi

BX 59-58

EZY-688

Ikarus 280.49

1986

1997.04.15.

2006

Győr, helyi

BX 58-82

GEX-197

Ikarus 280.00

1986

1998.05.21.

2007

Győr, helyi

BX 59-52

GFX-626

Ikarus 280.49

1986

1998.09.10.

2007

Sopron, helyi

 

2. Ikarus 415-ös autóbuszok

1994-ig az autóbusz fogalma szinte egyet jelentett az Ikarus 200-as típusokkal. Kétségtelen, hogy a '94-es volán tender által az országban szétszórt Ikarus 415-ösök mindenhol az újszerűséget hordozták magukban. A Kisalföld Volán viszonylag nagy darabszámmal vette állományába ezeket a buszokat, helyi és helyközi kivitelben egyaránt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 



EVL-614, 1994-es Ikarus 415.24
a Kisalföld Volán Zrt. oktatóbusza


 

rendszám

típus

évjárat

selejt 

üzemegység

EVL-421

Ikarus 415.24

1994

-

Sopron, helyi

EVL-422

Ikarus 415.24

1994

-

Győr, helyi

EVL-423

Ikarus 415.24

1994

-

Győr, helyi

EVL-425

Ikarus 415.24

1994

-

Győr, helyi

EVL-426

Ikarus 415.24

1994

-

Sopron, helyi

EVL-427

Ikarus 415.24

1994

-

Sopron, helyi

EVL-429

Ikarus 415.24

1994

-

Sopron, helyi

EVL-430

Ikarus 415.24

1994

2010

Sopron, helyi

EVL-431

Ikarus 415.24

1994

-

Győr, helyi

EVL-432

Ikarus 415.24

1994

2011

Győr, helyi

EVL-433

Ikarus 415.24

1994

-

Sopron, helyi

EVL-434

Ikarus 415.24

1994

2010

Sopron, helyi

EVL-435

Ikarus 415.24

1994 -

Sopron, helyi

EVL-468

Ikarus 415.24

1994 -

Sopron, helyi

EVL-499

Ikarus 415.26

1994

-

Kapuvár, helyközi

EVL-500

Ikarus 415.26

1994

-

Kapuvár, helyközi

EVL-611

Ikarus 415.26

1994

-

Győr, helyközi

EVL-612

Ikarus 415.26

1994

-

Csorna, helyközi

EVL-613

Ikarus 415.26

1994

-

Csorna, helyközi

EVL-614

Ikarus 415.26

1994

-

Győr, helyközi

EVL-615

Ikarus 415.26

1994 2011

Sopron, helyközi

EVL-616

Ikarus 415.26

1994 2010

Sopron, helyközi

EVL-617

Ikarus 415.26

1994 2010

Sopron, helyközi

EVL-621

Ikarus 415.26

1994 -

Mosonmagyaróvár, helyközi

EVL-622

Ikarus 415.26

1994 -

Mosonmagyaróvár, helyközi

EVL-623

Ikarus 415.26

1994

-

Csorna, helyközi

EVL-626

Ikarus 415.26

1994

2011

Csorna, helyközi

A '94-es tendert követően mindössze 3 darab 415-össel gazdagodott a volán. '96 februárjában két 415.24-est vettek állományba (FHG-768, FHG-769), a harmadik pedig 2001-ben érkezett használtan, a MOL-tól (GAT-169).

 

3.  Az Ikarus 300-asok és EAG típusok megjelenése

A '90-es évek közepére a "klasszikus" Ikarus 260-as és 280-as autóbuszok mellett szükségessé vált a távolsági kialakítású, Ikarus 250-es és 256-os kocsik folyamatos cseréje is, így a volán 1993-tól fokozatosan az Ikarus új távolsági típusával váltotta ki az elöregedett turistabuszait. Az Ikarus, majd az EAG országos szinten elterjedt 395-ötösének különböző változataiból egészen 2002-ig 56 darabot állítottak forgalomba a Kisalföld Volánnál. A nagy arányú szerződéses- és különjárati forgalom miatt a kocsik többségét legalább egyszer átrendszámozták, így célszerűnek tartom a jelenlegi rendszámukat is feltüntetni a táblázatban.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



DYY-542, a cég első Ikarus 395-öse
szerződéses járaton az Ipari parkban


 

aktuális rendszám

korábbi rendszámok

típus

évjárat

selejt  

üzemegység

DYY-542

-

-

Ikarus 395.52

1993

-

Győr, helyközi

DYY-543

-

-

Ikarus 395.52

1993

-

Győr, helyközi

KYV-345

DYY-577

-

Ikarus 395.52

1993

-

Csorna, helyközi

DYY-599

-

-

Ikarus 395.52

1993

-

Győr, helyközi

-

KGC-067

EEM-322

Ikarus 395.52

1993

2011

Sopron, helyközi

-

LHT-627

EEM-326

Ikarus 395.52

1993

2011

Csorna, helyközi

-

EEM-363

-

Ikarus 395.52

1993

2008

Kapuvár, helyközi

KCM-490

EEM-392

-

Ikarus 395.52

1993

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

-

EEM-459

-

Ikarus 395.52

1993

2011

Sopron, helyközi

EEM-696

-

-

Ikarus 395.52

1993

-

Győr, helyközi

EUW-396

-

-

Ikarus 395.55

1994

-

Győr, helyközi

-

KPP-982

EUW-779

Ikarus 395.55

1994

2011

Csorna, helyközi

EUW-902

-

-

Ikarus 395.55

1994

-

Kapuvár, helyközi

EUW-924

-

-

Ikarus 395.52

1994

-

Sopron, helyközi

KCM-492

FDD-463

-

Ikarus 395.52

1995

-

Csorna, helyközi

KPP-985

FDD-465

-

Ikarus 395.52

1995

-

Csorna, helyközi

FHA-888

-

-

Ikarus 395.52

1995

-

Csorna, helyközi

FHA-889

-

-

Ikarus 395.52

1995

-

Kapuvár, helyközi

KCM-501

FHA-890

-

Ikarus 395.52

1995

-

Kapuvár, helyközi

JLZ-834

FHA-891

-

Ikarus 395.52

1995

-

Sopron, helyközi

KCM-497

FHA-892

-

Ikarus 395.52

1995

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

LHT-619

FHD-138

-

Ikarus 395.52

1995

-

Csorna, helyközi

LHT-620

FHD-150

-

Ikarus 395.52

1995

-

Csorna, helyközi

KMG-049

KIT-127

FHD-151

Ikarus 395.52

1995

-

Győr, helyközi

KIT-126

FHD-157

-

Ikarus 395.52

1995

-

Győr, helyközi

JXW-451

FGV-491

-

Ikarus 395.50

1995

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

GHP-415

-

-

Ikarus E95.52

1997

-

Sopron, helyközi

LHT-626

GHP-457

-

Ikarus E95.52

1997

-

Győr, helyközi

KYV-309

GTE-324

-

Ikarus E95.52

1998

-

Kapuvár, helyközi

LHT-617

GTE-325

-

Ikarus E95.52

1998

-

Győr, helyközi

GTE-326

-

-

Ikarus E95.52

1998

-

Győr, helyközi

GYB-710

-

-

Ikarus E95.55

1999

-

Kapuvár, helyközi

KXY-490

FLD-457

GYB-712

Ikarus E95.55

1999

-

Sopron, helyközi

KCM-499

GZF-639

-

Ikarus E95.55

1999

-

Sopron, helyközi

KIT-114

GZF-640

-

Ikarus E95.55

1999

-

Kapuvár, helyközi

KGC-069

GZF-641

-

Ikarus E95.55

1999

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

HDY-063

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Győr, helyközi

KVT-393

KIT-129

HDY-064

Ikarus E95.55

2000

-

Kapuvár, helyközi

HDY-065

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Kapuvár, helyközi

HEH-446

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Győr, helyközi

HEH-447

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Csorna, helyközi

HGS-465

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Győr, helyközi

FLZ-233

FKU-473

HGS-466

Ikarus E95.55

2000

-

Sopron, helyközi

HGS-467

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Kapuvár, helyközi

LPV-226

KYV-305

HKF-176

Ikarus E95.55

2000

-

Sopron, helyközi

HKF-177

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Győr, helyközi

HKF-180

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Kapuvár, helyközi

HKF-242

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Győr, helyközi

HKF-243

-

-

Ikarus E95.55

2000

-

Győr, helyközi

-

KOW-053

HPD-151

Ikarus E95.50

2001

2010

Sopron, helyközi

HPD-152

-

-

Ikarus E95.50

2001

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

HPD-153

-

-

Ikarus E95.50

2001

-

Kapuvár, helyközi

HRR-706

-

-

Ikarus E95.50

2001

-

Győr, helyközi

IAW-043

-

-

Ikarus E95.60

2002

-

Győr, helyközi

KIT-116

IAW-044

-

Ikarus E95.60

2002

-

Csorna, helyközi

IAW-045

-

-

Ikarus E95.60

2002

-

Kapuvár, helyközi

Az Ikarus 395/E95-ös típus mellett - kisebb darabszámban - szükség volt magasabb komfortfokozatú autóbuszokra is, nagyrészt a társaság utazási irodájának - Kisalföld Volántourist - belföldi és külföldi különjáratainak lebonyolításához. 1995 augusztusában két darab Ikarus 398.20-as autóbusz érkezett az állományba (ELJ-924, FEN-284), ezek Csepel alvázra épültek, Cummins motorral. Ez év novemberében forgalomba állt az első emeletes, E99.05-ös típusú autóbusz is (FGG-421), amelyet Rába alvázra építettek, a hajtásról pedig MAN motor gondoskodik. 1998 márciusában forgalomba állt egy E98.20-as autóbusz (GOL-307), a korábbi 398.20-asokkal megegyező kivitelben. Az apró különbség annyi volt, hogy utóbbit már Euro 2-es Cummins motorral szerelték. 1999 májusában újabb emeletes, E99.05-ös kocsi érkezett (GWX-081), Detroit hajtással. Sokáig csak különjárati feladatokra használták, Sopronból a világ több országában is megfordult, majd 2004-ben Győrbe került és a Győr-Budapest vonalon járatták. 1999-től 2001-ig további 4 darab E98-as autóbusz állt forgalomba a Kisalföld Volánnál (GXN-904, GXN-925, HGS-216, HNP-140), ezek E98.51-es típusok Rába alvázon és Euro 2-es MAN motorral. Az említett autóbuszok többsége már nem végez rendszeres különjárati tevékenységet, vannak erre már modernebb autók is. Nagyrészt távolsági és hosszabb helyközi vonalakon lelhetők fel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


FGG-421, 1995-ös Ikarus E99.05-ös
A volán 2011 februárjában selejtezte.
 

1996 decemberében megérkeztek a helyi kivitelű EAG E94.60-as autóbuszok is a céghez. Két részletben - '96-ban és '98-ban - összesen 14 E94-est állítottak forgalomba, mindegyiküket Győr helyi vonalhálózatán.

rendszám

típus

évjárat

selejt 

üzemegység

EZY-621

Ikarus E94.60

1996

2011

Győr, helyi

EZY-622

Ikarus E94.60

1996

-

Győr, helyi

EZY-623

Ikarus E94.60

1996

2011

Győr, helyi

GFA-814

Ikarus E94.60

1996

-

Győr, helyi

GFA-815

Ikarus E94.60

1996

2011

Győr, helyi

GFA-816

Ikarus E94.60

1996

-

Győr, helyi

GFA-940

Ikarus E94.60

1996

-

Győr, helyi

GFA-941

Ikarus E94.60

1996

-

Győr, helyi

GFA-942

Ikarus E94.60

1996

-

Győr, helyi

GFA-943

Ikarus E94.60

1996

-

Győr, helyi

GSA-478

Ikarus E94.60

1998 -

Győr, helyi

GSA-479

Ikarus E94.60

1998 -

Győr, helyi

GSA-483

Ikarus E94.60

1998

-

Győr, helyi

GSA-484

Ikarus E94.60

1998

-

Győr, helyi

Helyközi változat az E94.60-as típusból nem érkezett. A két- és háromtengelyes, elővárosi kivitelben készült E94-es autóbuszokból mindössze 7 darab szerepel a Kisalföld Volán járműparkjában, azonban annak tekintetében, hogy mind a 7 kocsi a típus újabb generációiból való, nem is olyan kicsi ez a szám. Az első példány (JNL-273, majd FKU-451, jelenleg KYV-344) 2004 karácsonyára érkezett, két tengelyes E94.17-es, január elsején már vitte az utasokat a 7030-as vonalon, Győr és Pannonhalma között. 2005 novemberében két darab háromtengelyes E94.16-os kocsi állt forgalomba (JYJ-091, JYJ-092). A buszok Scania alvázra épültek, a hajtást pedig Euro 3-as Scania motor biztosítja. A kivitelt tekintve teljes mértékben elővárosi autóbuszok, három ajtóval, alacsonypadlós kialakítással és automata váltóval. A tág és jó helykihasználással rendelkező utastér lehetővé tette, hogy a kocsik Ikarus 280-asok helyére kerüljenek. 2006 októberében újabb három busz került a flottába az E94.16-os típusból (KIC-698, KIC-699, KIC-700), amelyek gépészetet és kialakítást tekintve teljes mértékben megegyeznek az egy évvel korábbi beszerzés példányaival. A három új kocsi szintén öreg Ikarus 280-asok helyére került, nagyrészt a Szigetközi vonalakon járnak a Győr-Mosonmagyaróvár tengelyen és annak betétjáratain. A minden tekintetben utolsó E94.16-os (KSM-091) 2007-ben állt forgalomba. Az előző három buszhoz hasonlóan 2006-ban készült, majd  bemutatóbuszként funkcionált. Több hónapig a Scania telephelyén állt Biatorbágyon, majd megvásárolta a Kisalföld Volán Zrt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


KYV-344 (ex. FKU-451, ex. JNL-273)
2004-es E94.17-es Vámosszabadiban
 

4.  Az "új" Ikarus 200-asok

Az új típuscsaládok megjelenésével ugyan jelentősen bővült a járműpark összetétele, az új típusok mellett azonban egészen 2002-ig folytatódott az Ikarus 200-as autóbuszok beszerzése is. Ezek a szériák a mai napig meghatározó szerepet töltenek be a cég helyközi vonalhálózatán, Győr-Moson-Sopron megye minden részében lehet velük találkozni.

rendszám

típus

évjárat

selejt 

üzemegység

ELJ-928

Ikarus 260.20M

1995

-

Sopron, helyközi

ELJ-929

Ikarus 260.20M

1995

-

Sopron, helyközi

ELJ-930

Ikarus 260.20M

1995

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

ELJ-931

Ikarus 260.20M

1995

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

ELJ-932

Ikarus 260.20M

1995

-

Csorna, helyközi

ELJ-933

Ikarus 260.20M

1995

2007

Csorna, helyközi

DUD-646

Ikarus 260.20M

1996

-

Győr, helyközi

DUD-647

Ikarus 260.20M

1996

-

Csorna, helyközi

DUD-648

Ikarus 260.20M

1996

-

Sopron, helyközi

DUD-649

Ikarus 260.20M

1996

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

DUD-650

Ikarus 260.20M

1996

-

Csorna, helyközi

BOS-793

Ikarus 260.20M

1997

-

Csorna, helyközi

BOS-798

Ikarus 260.20M

1997 -

Sopron, helyközi

BOS-799

Ikarus 260.20M

1997 -

Sopron, helyközi

DUD-623

Ikarus 260.20M

1997

-

Győr, helyközi

DUD-624

Ikarus 260.20M

1997

-

Győr, helyközi

DUD-625

Ikarus 260.20M

1997

-

Kapuvár, helyközi

DUD-626

Ikarus 260.20M

1997

-

Győr, helyközi

DUD-627

Ikarus 260.20M

1997

-

Győr, helyközi

DUD-690

Ikarus 260.20M

1997

-

Sopron, helyközi

DUD-762

Ikarus 260.20M

1997 -

Győr, helyközi

GKZ-103

Ikarus 260.20M

1997

-

Csorna, helyközi

GKZ-104

Ikarus 260.20M

1997

-

Csorna, helyközi

DUD-854

Ikarus 260.20M

1998 -

Győr, helyközi

DUD-935

Ikarus 260.20M

1998 -

Győr, helyközi

DUD-951

Ikarus 260.20M

1998 -

Sopron, helyközi

DUD-952

Ikarus 260.20M

1998 -

Mosonmagyaróvár, helyközi

DUD-953

Ikarus 260.20M

1998

-

Csorna, helyközi

DUD-956

Ikarus 280.30M

1998 -

Győr, helyközi

DUD-958

Ikarus 280.30M

1998 -

Győr, helyközi

GNX-310

Ikarus 260.20M

1998 -

Győr, helyközi

GNX-311

Ikarus 260.20M

1998 -

Győr, helyközi

GNX-312

Ikarus 260.20M

1998

-

Győr, helyközi

GNX-313

Ikarus 260.20M

1998 -

Mosonmagyaróvár, helyközi

GNX-314

Ikarus 260.20M

1998 -

Csorna, helyközi

GNX-326

Ikarus 280.30M

1998

-

Győr, helyközi

GNX-327

Ikarus 280.30M

1998 -

Győr, helyközi

GNX-331

Ikarus 260.20M

1998 -

Sopron, helyközi

GNX-332

Ikarus 260.20M

1998

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

GNX-333

Ikarus 260.20M

1998 -

Csorna, helyközi

GNX-334

Ikarus 260.20M

1998 -

Győr, helyközi

GNX-335

Ikarus 260.20M

1998

-

Csorna, helyközi

HFF-617

Ikarus 280.30M

2000 -

Győr, helyközi

HNF-498

Ikarus 280.30M

2000 -

Győr, helyközi

HSW-654

Ikarus 260.20M

2001 -

Sopron, helyközi

HSW-655

Ikarus 260.20M

2001 -

Győr, helyközi

HSW-656

Ikarus 260.20M

2001

-

Győr, helyközi

HSW-657

Ikarus 260.20M

2001 -

Győr, helyközi

HSW-658

Ikarus 260.20M

2001 -

Győr, helyközi

HSW-659

Ikarus 260.20M

2001 -

Győr, helyközi

HSW-660

Ikarus 260.20M

2001 -

Győr, helyközi

HSW-671

Ikarus 260.20M

2001 -

Sopron, helyközi

HSW-672

Ikarus 260.20M

2001 -

Sopron, helyközi

HSW-673

Ikarus 260.20M

2001

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

HSW-674

Ikarus 260.20M

2001 -

Csorna, helyközi

HZE-112

Ikarus 280.30M

2002 -

Győr, helyközi

HZE-113

Ikarus 280.30M

2002 -

Győr, helyközi

HZE-125

Ikarus 280.30M

2002 -

Győr, helyközi

HZE-128

Ikarus 280.30M

2002

-

Győr, helyközi

IAA-823

Ikarus 260.20M

2002

-

Győr, helyközi

IAA-824

Ikarus 260.20M

2002

-

Győr, helyközi

IAA-825

Ikarus 260.20M

2002

-

Győr, helyközi

IAA-827

Ikarus 280.30M

2002

-

Győr, helyközi

IAA-832

Ikarus 280.30M

2002

-

Győr, helyközi

IAA-833

Ikarus 280.30M

2002

-

Győr, helyközi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


JXW-453 (ex. IAA-823) a Szigetközben.
A legutolsó szériával érkezett 260.20M.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


HZE-128 Győr elővárosi forgalmában.
2002-es, az utolsó 280-asok egyike.
 

A hét év új Ikarus 200-as beszerzéseiből szándékosan kihagytam két sorozatot. Ezek 1998-ban, exportra készült háromajtós 263.10-es és négyajtós 280.33-as autóbuszok voltak, amelyek végül az országban maradtak és '99-ben volán-állományba kerültek. Forgalomba állításukat megelőzően - néhány 263-as kivételével - kisebb átalakításon mentek keresztül, amely során a 2. ajtót megszüntették, kis mértékben az utasteret is átalakították. Kívülről leginkább az utasajtó helyén lévő szélesebb ablakközök árulkodnak az átépítésről.

rendszám

típus

évjárat

selejt 

üzemegység

GNX-373

Ikarus 280.33

1998

-

Győr, helyközi

GNX-374

Ikarus 280.33

1998

-

Győr, helyközi

GNX-375

Ikarus 280.33

1998

-

Győr, helyközi

GTZ-872

Ikarus 263.10

1998

-

Sopron, helyközi

GTZ-882

Ikarus 263.10

1998

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

GTZ-892

Ikarus 263.10

1998

-

Csorna, helyközi

GXD-415

Ikarus 263.10

1998

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

GZF-212

Ikarus 263.10

1998

-

Győr, helyközi

GZF-213

Ikarus 263.10

1998

-

Győr, helyközi

GZF-214

Ikarus 263.10

1998

-

Győr, helyközi

GZF-215

Ikarus 263.10

1998

-

Sopron, helyközi

GZF-216

Ikarus 263.10

1998

-

Sopron, helyközi

GZF-217

Ikarus 263.10

1998

-

Sopron, helyközi

GZF-218

Ikarus 263.10

1998

-

Mosonmagyaróvár, helyközi

GZF-219

Ikarus 263.10

1998

-

Csorna, helyközi

GZF-220

Ikarus 263.10

1998

-

Csorna, helyközi

GZF-221

Ikarus 263.10

1998

-

Kapuvár, helyközi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KIT-120 (ex. GZF-218),  Ikarus 263.10-es
Mosonszolnokon. Mivel helyi forgalomban is
részt vesz, a 2. ajtó nem került befalazásra.
 

5.  A Rába buszok Premierje

A '90-es évek végén megjelentek a cég flottájában a belga Jonckheere Communo licence alapján gyártott Rába autóbuszok. Az első helyközi példány még Belgiumban készült, 1998 októberében vette állományba a Kisalföld Volán. Ugyancsak a cégnél talált otthonra a helyi kivitelű prototípus is '98 decemberében. '99 februárjától már helyközi szóló kategóriában tendernyertes Rába Contact 092-es autóbuszok érkeztek, novembertől pedig már helyi autóbuszokat is nagyobb számban vettek állományba, szóló (Rába Premier 091) és csuklós (Rába Premier 291) kivitelben egyaránt. Érdekességképpen, 2000-ben a 100. Rába autóbusz is a Kisalföld Volánnak készült, rendszáma HFZ-100.
 

rendszám

típus

évjárat

selejt 

üzemegység

GFX-630

Rába Contact 092

1998

-

Győr, helyközi

GTB-583

Rába Premier 291

1998

-

Győr, helyi

GFX-658

Rába Contact 092

1999

-

Győr, helyközi

GFX-661

Rába Contact 092

1999

-

Győr, helyközi

GFX-662

Rába Contact 092

1999

-

Győr, helyközi

GFX-667

Rába Contact 092

1999

-

Győr, helyközi

GFX-669

Rába Contact 092

1999

-

Győr, helyközi

GFX-672

Rába Contact 092

1999

-

Győr, helyközi

GFX-674

Rába Contact 092

1999

-

Csorna, helyközi

GFX-675

Rába Contact 092

1999

-

Győr, helyközi

GFX-677

Rába Contact 092

1999

-

Csorna, helyközi

GFX-683

Rába Contact 092

1999

-

Kapuvár, helyközi

GNW-093

Rába Premier 091

1999

-

Győr, helyi

GNW-094

Rába Premier 091

1999

-

Győr, helyi

GNW-096

Rába Premier 091

1999

-

Sopron, helyi

GNW-097

Rába Premier 091

1999

-

Győr, helyi

GNW-105

Rába Premier 291

1999

-

Győr, helyi

GNW-106

Rába Premier 291

1999

-

Győr, helyi

GNW-108

Rába Premier 291

1999

-

Győr, helyi

GNW-109

Rába Premier 291

1999

-

Győr, helyi

HEU-280

Rába Premier 291

2000

-

Győr, helyi

HFZ-100

Rába Premier 291

2000

-

Győr, helyi

HJL-272

Rába Premier 091

2000

-

Győr, helyi

HJL-273

Rába Premier 091

2000

-

Győr, helyi

HJL-274

Rába Premier 091

2000

-

Sopron, helyi

HOD-767

Rába Premier 291

2001

-

Győr, helyi

HOD-768

Rába Premier 291

2001

-

Győr, helyi

HPK-982

Rába Premier 091

2001

-

Győr, helyi

HPK-983

Rába Premier 091

2001

-

Sopron, helyi

HUB-044

Rába Premier 091

2001

-

Győr, helyi

HUB-045

Rába Premier 091

2001

-

Győr, helyi

HUB-046

Rába Premier 091

2001

-

Győr, helyi

HUB-047

Rába Premier 091

2001

-

Győr, helyi

HUB-048

Rába Premier 091

2001

-

Győr, helyi

HUC-190

Rába Premier 091

2001

-

Győr, helyi

HUC-228

Rába Premier 091

2001

-

Sopron, helyi

HWN-869

Rába Premier 291

2001

-

Győr, helyi

HXU-122

Rába Premier 291

2001

-

Győr, helyi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Egész alakos reklámot viselő Rába Premier
az azóta megszűnt Adyvárosi decentrumban
 

6.  Új városi típusok: NABI és alacsonypadlós Ikarusok

Az Ikarus gyárban történő típusfejlesztéseknek köszönhetően 1996-ban megérkezett az első alacsonypadlós jármű a Kisalföld Volánhoz a GAT-377 rendszámú 412.02C személyében. Virágokkal díszített arculatával hamar eggyé vált Győr városával. 1999-re az Ikarus elkészítette a típus csuklós változatát is. A Drezdába szánt sorozat három tagja végül 2000-ben a Kisalföld Volánhoz került HFZ-994, HFZ-995 és HFZ-996 rendszámmal. A MAN motorral készült buszok szintén Győr helyi közlekedésében dolgoznak, általában tanítási időszakban hétköznap, csúcsidőben vannak forgalomban. 2001-ben és 2002-ben további egy-egy darab szóló 412-es autóbuszt vásárolt a cég (HSX-396 és IDZ-512), további példányok nem érkeztek.

2002-ben ismét egy teljesen új autóbusztípus jelent meg a győri utcákon, a NABI Excel. Az országban kevésbé elterjedt buszokból 2003 augusztus végéig 7 darabot vásárolt a Kisalföld Volán.

rendszám

típus

évjárat

selejt 

üzemegység

IKE-116

NABI Excel

2002

-

Győr, helyi

IKE-117

NABI Excel

2002

-

Győr, helyi

IKE-118

NABI Excel

2002

-

Győr, helyi

IOF-542

NABI Excel

2003

-

Győr, helyi

IOF-549

NABI Excel

2003

-

Győr, helyi

IOF-550

NABI Excel

2003

-

Győr, helyi

IVJ-710

NABI Excel

2003

-

Győr, helyi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


IKE-117, 2002-es NABI Excel autóbusz pihen a
Győrhöz közeli Gyirmóton,  a külső telephelyén.
 

7.  A Credo buszok térnyerése

A Kisalföld Volán és a Kravtex Kft. közötti együttműködésnek köszönhetően 2000-től kezdődően egyre inkább kezdtek elterjedni a Credo buszok a megye útjain. 2010-re meghatározó szerepet töltenek be a cég flottájában, valószínűleg a jövőben is egyre nagyobb arányban képezik a Kisalföld Volán Zrt. állományát. A nagy, és fokozatosan növekvő darabszám miatt külön táblázatba foglaltam a helyi és a helyközi autóbuszokat.

7.1   Helyi kivitelű Credo autóbuszok
 

aktuális rendszám

korábbi rendszámok

típus

évjárat

üzemegység

KCM-450

IGW-514

-

Credo BC11

2002

Győr, helyi

IKC-300

-

-

Credo BC11

2002

Győr, helyi

IKC-333

-

-

Credo BC11

2002

Győr, helyi

KCM-449

IKC-357

-

Credo BC11

2002

Sopron, helyi

IKC-630

-

-

Credo BC11

2002

Sopron, helyi

IXM-691

-

-

Credo BC11

2003

Győr, helyi

IXM-692

-

-

Credo BC11

2003

Győr, helyi

IXM-757

-

-

Credo BC11

2003

Mosonmagyaróvár, helyi

JXW-456

IXM-758

-

Credo BC11

2003

Mosonmagyaróvár, helyi

IXM-759

-

-

Credo BC11

2003

Sopron, helyi

JTG-464

-

-

Credo BN12

2004

Mosonmagyaróvár, helyi

KYV-428

FLR-397

KDA-241

Credo BN12

2005

Győr, helyi

KDA-242

-

-

Credo BN12

2005

Győr, helyi

LRD-141

KDA-243

-

Credo BN12

2005

Győr, helyi

KDA-244

-

-

Credo BN12

2005

Győr, helyi

KDA-245

-

-

Credo BN12

2005

Győr, helyi

KEX-595

-

-

Credo BN18

2006

Győr, helyi

KMG-557 - -

Credo BN18

2006

Győr, helyi

KMG-558

-

-

Credo BN18

2006

Sopron, helyi

KMG-559

-

-

Credo BN18

2006

Győr, helyi

KMG-560

-

-

Credo BN18

2006

Győr, helyi

KMG-561

-

-

Credo BN18

2006

Győr, helyi

KMG-562

-

-

Credo BN18

2006

Győr, helyi

LRD-190

KVU-102

-

Credo BN12

2007

Győr, helyi

LZS-374

KVU-103

-

Credo BN12

2007

Győr, helyi

KVU-104

-

-

Credo BN12

2007

Győr, helyi

KVU-105 - -

Credo BN12

2007

Győr, helyi

FLR-399 KVU-106 -

Credo BN12

2007

Sopron, helyi

KVU-107 - -

Credo BN12

2007

Győr, helyi

KVU-108

-

-

Credo BN12

2007

Győr, helyi

KVU-109

-

-

Credo BN12

2007

Győr, helyi

KZX-003

-

-

Credo BN12

2007

Győr, helyi

KZX-004

-

-

Credo BN12

2007

Győr, helyi

KZX-522

-

-

Credo BN18

2007

Sopron, helyi

KZX-523

-

-

Credo BN18

2007

Győr, helyi

KZX-524

-

-

Credo BN18

2007

Győr, helyi

KZX-525

-

-

Credo BN18

2007

Győr, helyi

KZX-526 - -

Credo BN18

2007

Győr, helyi

KZX-527 - -

Credo BN18

2007

Győr, helyi

LKG-482

-

-

Credo BN12

2008

Győr, helyi

LKG-483

-

-

Credo BN12

2008

Mosonmagyaróvár, helyi

LKN-072

-

-

Credo BN12

2008

Győr, helyi

LKN-073

-

-

Credo BN12

2008

Győr, helyi

LKN-074

-

-

Credo BN12

2008

Győr, helyi

LKN-117

-

-

Credo BN12

2008

Győr, helyi

LKN-118 - -

Credo BN12

2008

Győr, helyi

LKN-330 - -

Credo BN18

2008

Sopron, helyi

LKN-331 - -

Credo BN18

2008

Győr, helyi

LKN-332

-

-

Credo BN18

2008

Győr, helyi

LTL-921

-

-

Credo BN12

2010

Sopron, helyi

LTL-922 - -

Credo BN12

2010

Sopron, helyi

LTL-923 - -

Credo BN12

2010

Sopron, helyi

LTL-924 - -

Credo BN12

2010

Győr, helyi

LTL-925 - -

Credo BN12

2010

Sopron, helyi

LUF-359 - -

Credo BN18

2010

Győr, helyi

LUF-360

-

-

Credo BN18

2010

Győr, helyi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


JTG-464, a prototípus BN12-es, korábban
Győrben, ma Mosonmagyaróváron közlekedik

7.2   Helyközi kivitelű Credo autóbuszok
 

aktuális rendszám

korábbi rendszámok

típus

évjárat

telephely

KXY-493

HEA-656

-

Credo IC9.5

2000

Csorna, helyközi

HKR-378

-

-

Credo LC9.5

2000

Csorna, helyközi

KYV-306

HRC-773

HLX-516

Credo IC11

2000

Sopron, helyközi

KXY-488

HPK-742

-

Credo IC11

2001

Sopron, helyközi

KIT-119

HPK-757

-

Credo IC11

2001

Mosonmagyaróvár, helyközi

KYV-307

HPK-836

-

Credo IC11

2001

Sopron, helyközi

HTZ-857

-

-

Credo IC11

2001

Sopron, helyközi

LHT-618

HUC-310

-

Credo IC9.5

2001

Mosonmagyaróvár, helyközi

KGC-006

IBR-811

-

Credo IC11

2002

Sopron, helyközi

IBR-812

-

-

Credo IC11

2002

Kapuvár, helyközi

KIT-123

IBS-455

-

Credo IC11

2002

Sopron, helyközi

KGC-011

IBS-854

-

Credo IC11

2002

Kapuvár, helyközi

KCM-489

IGW-578

-

Credo IC11

2002

Csorna, helyközi

IKC-356

-

-

Credo IC11

2002

Győr, helyközi

KGC-070

IKC-633

-

Credo IC11

2002

Mosonmagyaróvár, helyközi

IKC-636

-

-

Credo IC11

2002